Felszabadítjuk az ismétlődő feladatokra vesztegetett időt. Így csapata azzal foglalkozhat, ami értéket teremt ügyfeleinek és vállalatának.

Több időt szeretnénk a fontos feladatokra fordítani

Üzleti kihívások

A folyamatrobotizáció (“RPA”: Robotic Process Automation) számos olyan nehézségre képes választ adni, amellyel kivétel nélkül minden vállalat szembesül.

Az idő: érték

Manapság szinte minden folyamatot számítógépekkel végzünk, vagy azzal támogatunk, ettől még azonban a folyamatok javarészt nem automatizáltak, pláne nem tökéletesek. Az ismétlődő feladatok végrehajtása, majd az annak során előforduló hibák javítása jelentős időt emészt fel.

Szolgáltatásaink

A legtöbb vállalat nehezen rendszerezi igényeit, vagy nem tudja mit is várjon el a különböző technológiáktól. Szakértőink segítenek pontosan rögzíteni az üzleti elvárásokat, hogy a fejlesztésnél már ne legyen meglepetés.

Ha még nincs kialakítjuk a folyamatot, ha van még többet hozunk ki belőle. Tapasztalatunk szerint bármely működésen lehet javítani további 5-30%-ot.

Lefektetjük az eredményes automatizációs program alapjait: rögzítjük a célokat, felmérjük a lehetőségeket és priorizálunk, meghatározzuk az automatizációs módszertani és folyamati kereteket.

Megtervezzük és implementáljuk az üzembiztos és könnyen skálázható robot infrastruktúrát. Felhő, on-premis, vagy hibrid alapokon.

Megtervezzük, fejlesztjük és letesztelve átadjuk az üzleti követelményeket kielégítő robotmegoldást, mely a későbbiekben nem generálja, hanem átveszi a feladatokat.

Amíg nincsenek adatok, kikényszeríthető végrehajtási szabályok és felelősök, addig folyamat sincs. Egy workflow rendszer bevezetésével a vállalat elkezdhet professzionálisan és átlátható módon működni.

Az egyedi igényhez olykor csak egyedi megoldás illik, melynek front- és back-end fejlesztését egy kézben fogjuk össze.

A nagy számosságú, gyakran változó rendszerekkel együtt élő szervezetek számára megváltás a robot alapú automatizált tesztelés, mellyel drámaian csökkenthetőek a teszteléssel járó feladatok és költségek.

Felhalmozott szaktudásunkat és tpasztalatunkat szívesen megosztjuk az RPA technológia iránt komolyan érdeklődőkkel.

Az implementáció mellett biztosítjuk a sikeres automatizációhoz szükséges legkorszerűbb szoftvertermékeket.

Ügyfeleink

Üzleti esettanulmányok

Egy-egy számunkra ismeretlen technológia kapcsán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az számunkra biztosan túl bonyolult, a mi szervezetünk működésébe nem illeszthető, vagy biztosan csak “a legnagyobbak játékszere”. Az RPA mai valósága ezzel szemben az, hogy a legtöbb szervezet számos működésbeli kihívására képes megoldást nyújtani, leggyakrabban egészen hétköznapi dolgokban, mint például a számlák kiállítása…

martin-wilner-J1ActGs9Qzg-unsplash

Miért használjunk robotokat?

Visszaszerzett idő​

Azokat a feladatokat, melyeket muszáj megcsinálni, de önmagukban nem teremtenek értéket robotokra bízhatjuk. Csapatának így több ideje marad az igazán hasznos tevékenységekre, mint például az ügyfélkapcsolatok fejlesztése, a termék- és szolgáltatásfejlesztés, vagy az értékesítés.

Elsőre jól

Ha egy három lépéses folyamatban az egyes lépéseket végrehajtó kollégák csak minden 20. alkalommal hibáznak, a végeredmény már 7-ből 1-szer akkor is rossz lesz! A gondosan kialakított robotmegoldás mindent elsőre jól csinál, jelentősen csökkenti az utómunkát!

Kiszámíthatóság

Az unalomig ismétlődő feladatok a leglelkesebb és monotonitástűrő embert is képesek felőrölni, a “robotmunkással” ez nem fordulhat elő – a rábízott feladatokat ugyanolyan pontosan hajtja végre az első és a százezredik alkalommal is.​

Mint a villám​

A gyorsaság önmagában véve – és a mai világban egyre inkább – érték. A robotok működési sebessége tört része is lehet az emberi végrehajtásénak. Robotizált folyamatokkal lecsökkenthető a várakozás, növelhető az ügyfél, vagy akár a dolgozói elégedettség is!

Örökmozgó

A robotok 24 órában rendelkezésre állnak, megfelelő szervezéssel szinte folyamatosan képesek dolgozni. A robot munkaerő nagy mértékben képes javítani a működés biztonságát, amely egyre inkább felértékelődik mind az ügyfelek, mint a vállalati vezetők körében.

Rugalmasság

A robotok jól jönnek a működésbeli változások kezelésében is, mert számuk dinamikusan bővíthető és szükség szerint gyorsan meg lehet nekik tanítani, mit kell a jövőben másképp csinálniuk.

Alkalmazott technológiák

Kapcsolatfelvétel

HeroBot Kft.
+36 20 508 6898
Az üzenet elküldését követően kollégánk hamarosan keresi Önt, neki bátran felteheti kérdéseit!

Gyakran ismételt kérdések

A folyamatok automatizálásához készített szoftverrobotoknak nincs saját fizikai testük, de használnak fizikai infrastruktúrát (szerverek, desktop számítógépek, végső soron még a felhőből igénybevett robotok is fizikai erőforrásokra támaszkodnak). Legkönnyebben “szellem a gépben” módjára képzelhetjük el őket: rákattintanak a képernyőn egy gombra, miközben az egér meg sem moccan.

Az RPA robotok alapvetően a szabályalapú folyamatok pontos, következetes végrehajtását végzik. Ugyanakkor a képességeik folyamatosan fejlődnek és egyre inkább támaszkodnak mesterséges intelligenciára, gépi tanulásra például dokumentumok feldolgozása, szövegértelmezés, képfelismerés területén. Az RPA és az AI képességek kombinációjával a szervezet folyamatainak többsége technikailag már ma is automatizálható.

A robotok készítése – ugyanúgy, mint bármilyen szakma – elsajátítható, kérdés, hogy mennyi idő és energia áll hozzá rendelkezésedre. Egyszerű, pár lépéses tevékenységekre magunk is hozzá foghatunk robotot fejleszteni. Komplexebb, több rendszert érintő folyamatokat, ahol változatos hibák fordulhatnak elő és fontos az üzembiztos működés csak szakértő bevonása mellett javaslunk fejleszteni.

A robotok költségét számos tényező befolyásolja, összességében azt lehet mondani, hogy egy robot éves költsége összevethető egy adminisztratív munkatárs teljes munkaerő-költségével.
Akkor mi benne a pláne? Az, hogy a robotok tetszőleges számú folyamatra megtaníthatóak, az emberhez képest sokszoros sebességgel, ráadásul akár 24 órában képesek dolgozni – így alkalmazásuk jelentős költségmegtakarítást biztosít.

A robotok fejlesztése, tesztelése és napi használata fizikai / virtualizált infrastruktúrát feltételez. A robotizáláshoz használt egyes szoftverek jellemzően funkciónként határozzák meg az erőforrásigényeket: milyen erős szerver kell a robotok irányításához és monitorozásához, milyen adatbázisban kell a robotfutások logját tárolni, mennyi fejlesztőt képes kiszolgálni a robotfejlesztésre használt szerver stb.

A piacvezető RPA szoftverszállítók kivétel nélkül képesek az egyes funkciókhoz szükséges infrastruktúra (legalább egy részének) felhő alapú biztosítására. Az igénytől függően kialakíthatjuk az infrastruktúrát saját környezetünkben (on premise), részben felhő alapon (hybrid cloud), vagy akár teljes egészében a felhőbe is települhet a teljes infrastruktúra (full cloud).

Egy darab meghatározott folyamatot végrehajtani képes robot a folyamat és az üzleti igények rögzítését követő pár héten belül elkészülhet. Ha az első gyakorlati tapasztalatok alapján a szervezet szeretne komolyabban támaszkodni a robotokra (több, komplexebb folyamat, nagyobb számú tranzakció feldolgozása), akkor mindenképpen időt szánunk a fenntartható, rugalmasan skálázható infrastruktúra kialakítására, amely néhány hetet vehet igénybe. Egy-egy további robot hetekben, hónapokban mérhető idő alatt elkészülhet.

Forintban meghatározott összeget mondanunk előzetes egyeztetés nélkül badarság lenne, de azt kijelenthetjük, hogy jól megválasztott célfolyamatok és ügyes fejlesztő-üzemeltető csapat segítségével a robotizációs projektek akár éven belül megtérülhetnek (10-ből 10 pénzügyi vezető ilyen projektet választana :).
A költségmegtakarításon túl érdemes átgondolni, milyen más módokon tudnak a robotok hozzájárulni a sikerünkhöz: a hibamentes végrehajtás, gyorsabb ügyfélkiszolgálás / tájékoztatás, jobb jogszabályi megfelelés, hatékonyabb értékesítés, növekvő dolgozói elégedettség csak pár példa arra, hogy a költségek csökkentésén túl milyen célok érdekében fejlesztünk robotokat.

Ne kerülgessük a forró kását: a robotok képesek az embertől átvenni a repetitív, szabályokon alapuló manuális munkafeladatok túlnyomó többségét. Ezeket a feladatokat már ma is olcsóbban végzik el, mint humán társaik és a trend egyértelműen a költségelőnyük további növekedése irányába mutat. Mi hát akkor itt a megoldás?
Mi azt gondoljuk, hogy a technológia – és vele a gazdaság – folyamatosan változik, ha pedig egy technológia új ipari forradalmat hoz el, akkor járunk el okosan, ha megpróbáljuk kiaknázni a keletkező lehetőségeket és nem hadakozni próbálunk az elkerülhetetlen változásokkal szemben (az már a klasszikus ipari forradalom gépromboló mozgalmának sem jött össze).
Azt valljuk, hogy a robotok által felszabadított erőforrást az ügyfélkiszolgálásba, üzletfejlesztésbe, a termék- és szolgáltatásfejlesztésbe, a működésfejlesztésbe és általában a nyújtott minőség emelésébe kell befektetni. Nem találkoztunk még olyan – kellően ambíciózus – szervezettel, ahol ne állt volna sorban ezer és egy ötlet az előbb említett témákban.
A robotokkal való együttműködés óhatatlanul szervezeti és működési változással is jár, munkakörök megszűnnek, átalakulnak és újak is keletkeznek. Erre minden vállalati és humán erőforrás vezetőnek ideje megfelelő figyelmet fordítania.